2010. szeptember 17., péntek

Hans Engels Bauhaus fotói

A Janus Pannonius Múzeum a Káptalan utca 4-es szám alatt, nagyszámú látogatóval telt meg, amikor Hans Engels fotográfus 16 Bauhaus által inspirált épületről készült képét bemutatta a nagyközönség számára.

Főleg fiatalok, valószínűleg diákok érkeztek a rendezvényre, de az épületek néhány idősebb lakója is jelen volt.
A hulló gesztenyék néhányunkat eltalálták.
De még ez a bombazuhatag sem riasztott el senkit.
A látogatók sötétedésig maradtak.

A kiállítás a budapesti Goethe Intézet vezetőjének kezdeményezése. László Zsolt, pécsi építész elküldte az egyes objektumokkal kapcsolatos kutatásait Hans Engelsnek. Aki pedig 2009 tavaszán kikölcsönzött egy biciklit, és háztól házig bicajozott a fényképezőgépével. A házak állapota némely esetben nem a legjobb, magyarázza az építész-fényképész. Hans Engels időközben már egy teljes kötetet kiadott a Bauhaus korszakból származó épületek képeiről.
Akad példa olyan lakosokra is, mint az idős házaspár, akik a Zehnmeister Villában lakik: megható, hogy hiányzó összegek ellenére is a ház fenntartásán fáradoznak. Számos lakó nincs is tisztában azzal, hogy műemléképületben él. Hogy az épületek Magyarországon műemlékvédelem alatt állnak-e, különben is kérdéses.

Valószínűleg ezekre a kérdésekre választ kapunk ma a László Zsolt vezette Bauhaus túrán.
Az érdeklődők kettőkor találkozhatnak a Haranglábnál, a Dzsámi felett, a Széchenyi téren.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése