Néhány héttel ezelőtt jártam először a Balatonon.
Csak egy villámlátogatás volt, és már jöttünk is vissza Pécsre.
Úgy tűnik, a tó német kezekben van.
Tökéletesen aszfaltozott bicikliúton köröznek a parton, ücsörögnek a teraszokon, a szőlőhegyeken, vagy kempingeznek a strandon.
Állítólag minden német, aki Magyarországra utazik, nyaralt már a hatalmas „fürdőkád”-nál.
Bár a rendszerváltás után jártam már egyszer Magyarországon, de a Balatont még nem láttam.
1991 tavaszán lehetett, amikor busszal Kecskemétre utaztam. Tízedikes voltam. Ez az utazás egy Rüsselheim és Kecskemét közötti partnervárosi projekt része volt. Halványan emlékeztem egy megállóra a szürke, mégis bámulatos Budapesten. A számtalan pénzváltási lehetőségre az utcákon, a Duna látképére a Pesti oldalról, amely még mindig ugyanúgy néz ki.
Kecskeméten egy asszonnyal, és velem egykorú lányával laktam. Azt hiszem németül beszéltünk, de ebben nem vagyok teljesen biztos.
Rám erőltették a hálószobájukat, ők pedig a nappaliban aludtak. Erre viszont jól emlékszem.
És egy zajos fesztiválra egy parasztudvaron, lovas kocsizással a Pusztán keresztül, és lovaglásra egy nagyon türelmes lovon. Búcsúajándékul fa étkészletet kaptam nemzetiszínű szalaggal átkötve.
Ennyire maradandó benyomásaim a mostani Balatoni utammal kapcsolatban nem voltak.
De valószínű még egyszer ellátogatok majd a tóhoz szezonon kívül is.
Bejegyzések
