Sikamlós, fülledt, robbanékony

A főtér történelmi hőmérője már délelőtt 10-kor +35 fokot mutat, árnyékban.

Többen feltételezik, hogy Pécs város neve a horvát sütő szóból ered – nagyon jól értem.
Ez a város izzik, forrong, izzad.
Még most, éjjel 10-kor sem érezni semmi enyhülést.
Csak a szúnyogok élednek fel.

Sötét van és nyugalom. A környéken tapicskolok papucsban, és olyan öltözetben, amiben, Berlinben az ottani illem és erkölcs miatt ki nem lépnék az utcára.

A mobilom az előretárcsázott segélykérő számmal néhány lépés után csaknem kicsusszan az ujjaim közül.

A változatosság kedvéért az utcasarok másik oldalán fordulok be, és egy fiatalok számára létesített játszótéren találom magam. Homokon reggae-re táncolnak, átmeneti, összetákolt kunyhók és tornyok alatt. Annyira békésnek és vidámnak tűnik ez az egész itt. Egy lányon sort van, és semmi más. Hacsak nem a mellén az a két háromszög ruhadarabnak számít. Ennek ellenére vadul táncol. Senki nem nyúl hozzá. A fiúk a bárpultot támasztják. Egy nő a járdán ül, majdnem teljes sötétségben. A laptopján gépel. Városíró-partizánt sejtek. Orvlövész. Vajon mit írhat?

„Pécs, a látványos. Pécs, a kényelmes város. Csinos. Hihetetlenül csinos, és ápolt. Ezt a bókot elutasítani, egyszerűen helytelen lenne. A vérnyomásom csökken, a lábam tovább vinne, tartaná a katonás tempót, még nem szoktam hozzá az andalgáshoz.”

Muszáj. Tényleg muszáj. Ez így nem megy. Szeretnék, és szabad is. A Foci VB fináléjáról fogok írni. De hát ez már a tavalyi hó – jó is lenne ebben a hőségben. A jég menti meg az ereimet a robbanástól. A gyerekek a műgejzíreken játszanak. Nem Piroskáról álmodom.