Búcsúest a Cella Septichorában

Eső szemerkélt a fejünk feletti üvegtetőre, hétfőn, amikor a Cella Septichorában a Város Írója poszt búcsúestjét tartottuk.

Az UNESCO Világörökség részét képező helyszínen olvasni új élmény volt számomra.
Évekkel ezelőtt esőkabátban ültem úszkáló hallgatóságom előtt egy termálfürdőben. Akkoriban azt gondoltam, hogy tulajdonképpen a legkülönlegesebb helyszínt már megtapasztaltam. De a római katakombákon kívül nincs a világon a pécsi ókeresztény sírkamrák gazdagon festett falaival összemérhető lelet. A Wallis-i uszodához képest a pécsi rendezvény helyszíne tényleg egyedülálló.

Winfried Smaczny, az Kelet-Európai Német Kultúrfórum elnöke külön a búcsúestemre érkezett Németországból.
Szalay Tamás, a Pécs2010-től is kedvesen beszélt, bár a búcsúzástól tartózkodott. (És igaza is van, hiszen visszatérek.)

Méhes Károly, pécsi íróval laza beszélgetést folytattunk a pécsi élményeimről. Felolvastam néhány blogbejegyzést, és fordítójuk, Szabó Nóra felolvasta egy (Pénzes Tímea fordításában megjelent) elbeszélésemet „Lou” címmel.
Örülök, hogy a rossz idő ellenére a legtöbb szék foglalt volt a Cella Septichorában.

Ha a minket körülvevő falak tudtak volna beszélni, nyilván latinul szóltak volna hozzá a beszélgetéshez. Ez a nyelve az időszaknak, amikor a kápolna és a sírkamrák épültek.
Az elkövetkezendő évszázadokban, Pécsett a legkülönbözőbb nyelveket is beszélték. Törökül, németül, bosnyákul, lengyelül, bolgárul, görögül, románul, ukránul, cigányul…

Szent István, Magyarország első királya úgy gondolta, egy város szegény, ha csak egy nyelvet beszélnek benne.
Krisztus után két évszázaddal a következő kormányzással kapcsolatos utasításokkal látta el fiát. Célzottan telepítsen idegeneket, hogy az ország kultúrája gazdagodjon.

Sajnos nincs meg az idézet szó szerint.
De elkezdem keresni.
Mert úgy tűnik ez a tanács a mai napig aktuális.
Nem árt többször az emlékezetünkbe hívni.

(Hamarosan teszek fel képeket a rendezvényről.)

Ez a kép sajnos nem Szent István szobrát mutatja, hanem Janus Pannoniusét – szintén a város egyik híres arca.

Utazás a fehérségbe

Holnap végleg elutazom.
Egyik szemem sír, másik nevet.
Örülök, hogy hazamegyek, de a búcsúzás a sok nagyszerű embertől, akit itt Pécsett megismertem, nem könnyű.

Ha Magyarországnak eszébe jutna az állampolgárság egy harmadik, szimpátián alapuló formáját létrehozni, felvenném.
A néhány itt töltött hónap miatt szívem mélyén magyarrá váltam.

Visszatérek, és addig is remélem hallok rólatok!

Elkészült az új koncertterem

Carl-Erik Norrman, az Európai Kultúrparlament elnöke, Méhes Károly, író és Seres Beáta a Pécs2010 Sajtóirodájából.

Karl-Erik Norrman, az Európai Kultúrparlament elnöke elragadtatását fejezte ki az új koncertterem akusztikájával kapcsolatban.

Ez az ítélet egy szakember szájából hangzott el, ugyanis Karl-Erik Norrman operaénekesként korábban Európa legtöbb színpadát megismerhette.
Jelenleg nem koncertezés miatt látogatott a terembe, hanem az EU-Kultúrparlament legközelebbi ülése miatt. (Link a címben)

Erre nagy valószínűséggel jövő ősszel kerül sor.

Méhes Károly, pécsi író tagja a Kultúrparlamentnek. Ő ajánlotta szülővárosát helyszín gyanánt.


A koncerttermet december elején nyitják meg hivatalosan.

Közvetlenül a szintén újonnan nyílt regionális könyvtár mellett található, az új kulturális negyed részét képezi, amely a belvárost a Zsolnay Kulturális Negyedig hosszabbítja meg.

A pécsi koncertközpont második minőségében tökéletes helyszín konferenciaközpontnak, például művészek nemzetközi gyűléseihez.

A Pécsi Filharmonikusok már kipróbálták a nagyterem akusztikáját.
Évekig nem volt saját hangversenytermük, így az akusztikát lenyűgözőnek tartották.
A termet annyira ügyesen tervezték, hogy hangzás tekintetében nincs jelentősége annak, hogy üres-e, vagy foglalt a 999 férőhely.

További próba és konferenciatermek mellett egy professzionális Hangstúdió is található az épületben.
Leginkább filmzenék felvételére, de más produkciók rögzítésére is alkalmas.

A fényviszonyok miatt a nagyteremről nem tudtam fényképet készíteni. De a www.pecs2010.hu weboldalon található egy szép.

A felső képen egy próbaterem része, a sötéten egy impresszionista benyomás látható a nagyterem fa paneljairól.

Amikor férfiak főznek

Gastro Artists-nak hívják magukat. Nem hivatásos, de szenvedélyes szakácsok alkotják a férfiakból álló főzőegyesületet.

Pénteken este 50 kiválasztott vendég számára rittyentettek egy helyi színezetű novemberi menüt.

Töpörtyű, egy fantasztikus leves nyúlból, ponty, libacomb, tökös-mákos rétes: egyik gasztro-élmény a másik után.

A szervezők borról, zenéről és különböző gasztronómiával kapcsolatos szövegekről is gondoskodtak.

(Ez a kép csak illusztráció – Németországban készült, sajnos nem fényképeztem le a pécsi kacsacombot.)

Felolvasás a magyarországi német irodalom szemináriumon

Helmut Herman Bechtel a Pécsi Egyetem Német Tanszékén tartott szemináriumán rendszerint magyarországi német szerzőket mutat be.

A „Város írója” program okán azonban kivételt tett, és meghívott engem.

A docens rendkívül hízelgő és alaposan előkészített bevezetője után egy Pécsett írt elbeszélésemet olvastam fel.
Helmut Herman Bechtel és a diákok még egy kérdéskatalógust is összeállítottak. A multikulturális társadalomtól kezdve a Gandhi Gimnáziummal kapcsolatos témákon át igyekeztem válaszokat adni.

A szeminárium hallgatóin kívül néhány cserediák is részt vett a felolvasáson.

Minden út…

…a főtérre vezet.

A főteret, de sok más parkot és teret is felújítottak a 2010-es ünnepi évre Pécsett, nemcsak a belvárosban.

Ha elég időt ülünk itt, minden pécsivel találkozhatunk.
A belváros átlátható, és minden út feltartóztathatatlanul a főtér felé tart.

Emellett a Mecsek Cukrászda csodás süteményeit is élvezhetjük itt a napon.

Elmegyek-e ma a jó hírű Thai-masszőrhöz?
Lehet, hogy megint az íróasztalom mögött gubbasztok majd.
A hátfájásom valószínű nem elég erős.

Világszerte az egyetlen roma gimnázium

A pécsi Gandhi Gimnázium a világon egyedülálló intézmény:
16 évvel ezelőtt alapították roma és nem roma származású gyerekek számára.
Jelenleg 212 diák tanul és lakik a gimnázium kollégiumában.

Örülök, hogy az iskolát bemutató tudósításom megjelenhetett a berlini Freitag és a bécsi Der Standard című lapokban.

A város szélén található kollégium látogatása során egy csapat fiatal németes tanulóval találkoztam.
Élénken számoltak be hétköznapjaikról.
Csak a roma megszólítást nem szeretik.

"Roma!"
Mikor ez a szó elhangzik, a 18 éves Krisztina úgy néz, mintha az ételét épp a vécéből halászta volna ki.
„Ez egy nagyon hülye kifejezés. Túl korrekt. Mi cigányok vagyunk, és az más.”

Egy roma származású magyar EU-képviselő kritikusan nyilatkozik a roma gimnáziummal kapcsolatban.
„Legalább 10 iskolát lehetne fenntartani a Gandhi gimnázium költségvetéséből. Ha ez az iskola nem lenne ennyire drága, talán szolgálhatna példaként, de akkor is ellenezném, mert nem integratív.”

Amikor Krisztina szembesül ezzel az állásponttal, azonnal magyar nyelvre vált. A tanárnője fordítja le kirohanását, valószínűleg sokkal visszafogottabban, mint ami valóban elhangzott: „Aki még soha nem járt itt, és fogalma sincs semmiről, az legalább fogja be a száját.”

Más diákokkal való találkozás, külföldi utak jelenleg nincsenek kilátásban.
Kriszti (14) több cserekapcsolatot és találkozót szeretne az iskolán kívül.

De hogy is állunk az áhított integrációval?
Példa a Gandhi Gimnázium, vagy szentek szigete, mérföldekre a valóságtól?

„A Gandhiban természetesen pengeélen táncolunk. Az iskola védett burokként működik. De semmiképp sem válhat egyirányú utcává. Amikor a diákok végeznek, meg kell birkózniuk azzal, hogy a társadalmi valóságba kerülnek.”

Ritter Andrea, némettanárnő tisztában van azzal, hogy a gimnázium sikerességét a kikerülő roma tanulókon mérik le.

Magyarország népességének körülbelül 7%-a roma származású.
Az érettségizők és az egyetemisták között számuk azonban 1% alatt marad.
Ezt az értéket növelni kellene.

A Gandhi Gimnázium tavalyi évfolyamból egy diák a Harvard ösztöndíjasa.
Lehet, hogy Magyarországnak egyszer roma miniszterelnöke lesz?

Erik célja szerényebb. Ő rendőr szeretne lenni.
Tanárnője közbeszól: „Nem vagy elég magas.”
A tízedikes nem hagyja magát olyan könnyen lebeszélni.

Tudja, hogy az igazi nagyság belülről fakad.
Mahatma Gandhitól tanulta.
Akinek állhatatossága és békés ellenállása végül sikerhez vezetett.
A pécsi gimnázium neve nyilván nem véletlen.