2010. augusztus 31., kedd

Drakula Gróf pincéje Pécsett

"Thank you for the music" klimpírozza egy nő (a még csapadékmentes) hétfőn a Széchenyi téri zongorán, a PánBalkán Art Piknik alkalmával.
Nem is sejti, hogy pont alatta minden vámpírok atyjának pincéje található.


Régészek tavaly ősszel feltártak egy kétszintes épületet, amely feltehetőleg Drakula gróf tulajdona. Az építmény pincéje még mindig áll.

„Régi dokumentumokban bizonyos ’Drakulyá’-t tűntettek fel az épület tulajdonosaként. Ez a név pedig valószínű a Havasalföldi III. Vlad Draculea-t takarja.

Az 1431 körül az erdélyi Segesváron született hadvezér számos rémséget követett el, ő áll a Vámpír Gróf alakja mögött. Bram Stokert lenyűgözte ez a történelmi figura, belőle formálta meg „Drakula” című regényének vámpíralakját.

III. Vlad Draculea állítólag kegyetlen és vérszomjas fejdelem volt. A foglyok megkínzásával és karóba húzásával szadista hajlamait elégítette ki.”

A pincével kapcsolatos pontosabb tudományos eredményekre majd a napokban tartandó történelmi kongresszuson juthatnak.
*
Fokhagymáskenyér vásárlásom, és az Uránia mozi filmfelhozatala sem véletlen:

A kenyér valószínű az Európa pékség albán dolgozónőjének titkos védelmi kampánya. Biztosan az éjszakai vérszívók harapásaitól szeretne megmenteni.

A „Twighlight”-Saga legújabb része az Uránia moziban már tartalmaz utalásokat Drakula megjelenésére, amely aztán July Delpy, ’A grófnő’ című filmjében tetőzik, amely Báthory Erzsébet (1560-1614), szűzlányokat gyilkolászó magyar grófnőről szól.

Ezek után a Sötétség Fejedelme valószínűleg személyesen jön fel a pécsi főtérre interjút adni.

Ázott kalózok

Esik.

Kis patakok csordogálnak a járdán.

A nyári ruhák eltűnnek a ruhásszekrényben.

A fölöttem lévő lakásba egy német kalóz költözött – a szélcsend miatt sajnos pontosabb leírást nem adhatok a fekete zászlóról, amely a teraszról lóg le, csak annyit, hogy valószínű a szabad rablást jelzi.

Feltehetően egy német fogorvosról, vagy általános orvostanhallgatóról van szó.
A garázskapuban találkoztunk.
Két ázott biciklis, élelemmel megpakolva.

Csak a németek bicikliznek ilyen időben, jegyzi meg Juhász Krisztina a Pécsi Egyetem Német Tanszékről, ahol ma megbeszéltük a felolvasásom részleteit, amely szeptember 10-én 19:00 órakor lesz a pécsi Művészetek és Irodalom házában.

2010. augusztus 30., hétfő

A pécsi Zsinagóga

A pécsi Zsinagóga a hímnemű látogatóknak papírkipában, és 500 Ft belépődíj fejében tekinthető meg.

Nincsenek őrök, sem biztonsági ellenőrzés.
Egy német látogatónak ez furcsa.
Zsidó intézményeket csak rendőri felügyelettel ismerek.

2010-ben a pécsi Zsinagógát nem kell felügyelni.

A pécsi Zsidó Közösség a második Világháború óta áll fenn, és akkoriban 4000 hívőt számlált. Ma kb. 350 zsidó vallású él itt. Az adat 2005-ös.

A zsidókat 1944 májusán, a vasútállomás környékén, egy társasházba gyűjtötték össze. Innen vonatokkal szállították őket a haláltáborokba.
Erre a vágányok közt elhelyezett emlékmű hívja fel a figyelmet.

2010. augusztus 29., vasárnap

Kerámiaművészet Delftből és nonfiguratív

A Zsolnay Múzeumban jelenleg a delfti Galerie Terra 10 holland kerámiaművésze állít ki.

Az együttműködés Nagy Márta keramikus által jöhetett létre, aki évek óta dolgozik együtt a holland galériával. A 10 magyar keramikus munkáiból a válogatás szeptember 4-től látható Delft-ben.

A kiállítás a Káptalan utca 2. alatt, a Zsolnay Múzeumban, október 16-ig látható. (10:00-18:00)
Itt van még egy kép a nonfiguratív kiállítás festészeti anyagából, a Vasváry-Ház mellől.

A pécsi és Ruhr-vidéki művészek absztrakt festményeit szeptember 19-éig állítják ki, a Király utca 15. első emeleti termében.

2010. augusztus 25., szerda

Vrankic Davor képei a Vasváry-Házban

A Vasváry család Pécs leggazdagabb iparosai közé tartozott. Pompás belvárosi lakásuk (az enteriőr egy részével együtt) ma kiállítótérként működik. A szobákat önmagukban is rendkívül látványosak.

Tegnap óta egy eszéki származású művész állít ki a termekben.

Vrancik Davor termeket kitöltő ceruzarajzai szeptember 12-éig láthatóak, délelőtt 11:00-től este 19:00 óráig a Király utca 19-es szám alatt, az első emeleten.

Mindjárt a szomszédban pécsi és Ruhr-vidéki művészek absztrakt festményeit szeptember 19-éig állítják ki, a Király utca 15. első emeleti termében.

2010. augusztus 22., vasárnap

A csendes utca

A pécsi Zsidó temető eldugott helyen található – a városközponttól távol, ez egykori határőr laktanyához közel, amelyet ma a rendőrség használ.
Az utcát csendes utcának hívják.

Ez a név arra utal, hogy Pécsről 4000 zsidót deportáltak koncentrációs táborokba a nemzeti szocialisták, legtöbbjüket megölték.
A gyerekek közül állítólag csak egy ikerpár maradt életben.
Mengele orvosi kísérleteinek alanyai voltak.

2010. augusztus 21., szombat

Pécs-Barcs biciklitúra a Duna-Dráva Nemzeti Parkon át

Be kell vallanom, bejegyzéseim mostanában nem tartanak lépést a kirándulásaimmal.

Sopronról, Tihanyról és Pécs sok helyszínéről mér régóta szerettem volna írni, de épp most értem haza egy háromnapos biciklitúráról.

Pécsről Mattyra tekertünk Harkány és Siklós után, aztán Mattyról Sellyére, Sellyéről Barcsra, és onnan gyorsvonattal egy óra alatt visszaértünk Pécsre.

Nem tudtuk, hogy tegnap nemzeti ünnep volt, éhesen és szomjasan értünk vissza Pécsre, mert az útszakaszon minden étterem és üzlet zárva volt.

A túra gyönyörű, elhagyatott tájakon, termálfürdőkön, lovas parkokon, várakon, dzsámikon, kazettás mennyezetű protestáns templomokon, tiszta, (még az út szélén is) akkurátusra nyírt pázsitú falvakon, és a vadromantikus Duna-Dráva Nemzeti Parkon vezetett keresztül, utóbbi Horvátországgal határos.

A kiállításról és minden másról később, remélhetőleg a folytatásban.

Most Mohács jön, a törökök ellen vívott csata helyszínét nézzük meg.