Világszám

A szocializmusban Pécs „az édes száműzetés” helyszínének számított, mentsvár volt a kegyvesztett budapesti művészek számára.
Akkoriban itt gazdag és élénk kulturális élet pezsgett, a zene, az irodalom, és a művészet egyéb területein is.

Manapság a budapestiek az orrukat húzzák, különösen most a Kulturális Főváros évében.
„Minden nagyon szép és jó – de nincs hiány a világszámokban?”
Ezt a kérdést nemcsak külföldiek teszik fel gyakran, hanem magyarok is.
Vidékről van szó.

Mindemellett persze igazi gyöngyszemek is akadnak a programban.
Aki Takase az egyik.
A japán free-jazz zenész évtizedek óta él Berlinben.
Már régen találkoznom kellett volna vele, mégis itt Pécsett hallgattam meg egyik koncertjét.

A pénteki koncert világszám volt.
Egy helyi erővel, Gadó Gábor gitárossal lépette fel, és adott egy áradóan energikus és a szó pozitív értelmében véve megdöbbentő koncertet.
A rendezvényre a „JAZZHÍD Eszék-Újvidék-Pécs” programon belül került sor.
A Jazzfesztivál a három városon keresztül köti össze Horvátországot, Szerbiát és Magyarországot.

Biztosan sokak megijednek saját bátorságuktól, miután megvették a jegyet egy free-jazz koncertre.
Baljós előérzet uralkodott el rajtam is, amikor az Uránia Mozi előterében a beállást hallgattam.
Aki Takase zenéje a dallamot már kialakulása előtt megtöri.
Időnként jelentkezik valami harmónia-fuvallat, de játékára leginkább a disszonancia, töredékesség, vadság és diszharmónia jellemző. Háttérzenének nem tudnám elképzelni, és felvételként számomra biztosan nem működne.

De az este Gadó Gáborral és a kivételes zongoristával a Bösendorfer mögött, igazi élvezet volt.

A rövid előkészület ellenére jól működött a két zenész közös játéka. Ketten egyensúlyoztak a lapos élvezet és a tiszta zaj között meghúzódó sávon, és a zuhanást mindkét irányban sikerült elkerülni.
A folytatásban egy szerb csapat, a Mayoke Group játszott, a szférikus szintetizátorhangokkal megtámogatott Ethno-Jazzrock betöltötte a mozi termet.

*****************************************************************
Takase és Gadó koncertje koronázott meg egy sűrű napot: a magyar cukrászkultúrát teszteltem a Magda Cukrászdában, egy rövid látogatás erejéig Nicolas Frize zeneszerző Kossuth térre rendezett gyerekdal happeningjét látogattam meg, valamint Manfred Karsch festőművész kiállításának megnyitóján is részt vettem.

Nem szívesen Magyarországon?

Magyarország ínségben és nyomorúságban.
Az utcákon hajléktalanok.
Munkanélküliek tömegei tülekednek át a határokon.
A fasizmus hamarosan uralomra tör.
Romákat és más kisebbségeket gyilkolnak meg.

Amikor német híreket olvasok Magyarországról, gyakran kérdezem meg magamtól, hogy ugyanabban az országban élek-e, amiről írnak, vagy a nyelv nem ismeretéből fakadóan, a város írójaként teljes izolációban, kipárnázva egy pihe-puha bábban?

Nem tudok a „nép” szájáról olvasni.
Németül beszélő ismerőseim tudósításaira, vagy a németnyelvű médiára vagyok utalva.
Pécsre és környékére irányuló tekintetem gyakran lefigyelt gesztusok és beavatott harmadik személyek segítségét igényli.

Számomra mégis nyilvánvaló hogy Magyarországon és Pécs városában is mehetnének jobban a dolgok.

Tartózkodom attól, hogy ezen a helyen átfogó elemzésbe kezdjek, hiszen ez a téma túlságosan összetett.

Úgy tűnik, a német újságírók úgy érkeznek ide, hogy a magyar valóságról mindent tudnak.

Egy példa a „Rüsselheimer Echo” múlt hétfői számából:
„Állítólag néhány nappal ezelőtt gárdista szélsőjobbos csoportok vonultak fel Pécsett.”
Az „Echo” tudósítóján kívül még senkivel sem találkoztam, aki látta volna az eseményt.

Nem hinném, hogy az újságíró hazudott.
Hogy mennyi gárdista vonult fel, ki toborozta őket össze, meddig tartott, amíg a rendőrség a helyszínre érkezett, erről a tudósító nem ír.

A cikk így folytatódik:
„Tény, hogy Budapest és Pécs utcái elhanyagoltak, és Magyarországon látványosan több a hajléktalan, mint bárhol Európában.

Ráncolom a homlokom.
A megfogalmazás kétes.
Személyes benyomásom az, hogy Pécsett nincs több hajléktalan, mint Berlinben, vagy Bielefeldben.

(Az újságíró blogjában olvasható a teljes cikk.:
http://kroekel.com/2010/10/12/ratlos-in-ungarn/)

Pécs rabbija korábban egy csoport német médium képviselőjének mutatta be a zsinagógát.
A találkozót megelőző este nagy vihar volt.
A jégeső a keleti oldal ablakait szilánkosra törte.
Minden fotós a betört ablakokat szerette volna fényképezni.
A rabbi válasza: „Persze, tessék, de csak akkor, ha azt írják a fotók mellé, hogy a betört ablakokat az időjárás okozta és nem a rasszista támadások.”
Valószínű ezek után több újságíró is visszatette a fényképezőgépét a táskájába.
Mások nyilván kétértelműen közölték le, hogy a rabbi jégesőről beszélt.

Rasszizmus és antiszemitizmus is van Magyarországon.
De nem minden széttört zsinagóga ablak szolgáltat bizonyítékot erre.
Számos összefüggés és a dolgok mögötti háttér is sokkal komplikáltabb és ellentmondásosabb annál, ahogy a német médiában megjelenik.

A címre klikkelve egy német nyelvű kritikus hangvételű politikai blog jelenik meg Magyarországról. A „Pusztaranger” is számos érdekes cikkhez vezet el – többek közt az Adorján-cikkhez is, ahonnan a címet kölcsönöztem, és itt egy érdekes háttéranyag a Jobbikkal kapcsolatban:
http://www.achgut.com/dadgdx/index.php/dadgd/print/0016029)

A Bauhaus Pécsett

A Bauhaus nyomai nem szúrnak szemet Pécsett.

Gyakran a lakosok sincsenek tisztában vele, hogy építészetileg melyik stílushoz tartozik a ház, ahol laknak.

A házakat sok esetben átépítették, emeleteket építettek, vagy bevásárlóközpontok virító reklámjait helyeztek rájuk.

A time out szeptemberi számában találhatóak leírások az épületekről, ezek biciklivel két órán belül kényelmesen megtekinthetőek.

Néhány példa:

A nagy pécsi kiállítás megnyitójáról, amely a Bauhaus magyar képviselői előtt tiszteleg, már írtam.

A pécsi kiállítás anyagát a berlini Bauhaus Archívumba szállítják.

A kiállításnak és más rendezvényeknek köszönhetően a Bauhaus története és szellemisége egyre ismertebb Pécsett.

Vörösiszap és tiszta tüdő

Pécs sugárzik az aranyló őszi napban.
Hűvös, de fényes.

Kolontáron, nem messze a Balatontól történt az ország egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája.
Mérgező vörösiszap öntött el egy 40 négyzetméteres területet.
Eddig nyolcan haltak meg.
Százak vesztették el otthonaikat.
A Duna vize viszi tovább a mérget.
A folyó partja Pécstől 30 km-re van.

Egy Greenpeace-es az iszap kiterjedése és hosszú távú következményei miatt az érintettek „személyes Csernobil”-járól beszélt. (Fent a link a németnyelvű Pester Lloyd katasztrófakrónikájáról)

Pécsett az élet semmit nem változott, érintetlen és ráérős, mint máskor.
Úgy tűnik, a helyi választások sem képezik a napi beszédtéma részét.

Kihasználom a szép őszi napot, hogy a Mecseki túratérképet bevessem.
Pécs közvetlenül a középhegység lankáin terül el.
A lakásom a várfal szélén van, onnan indulok.
Már megyek is.

A gyaloglás kitisztítja a fejet.
Vannak írók, akik arra esküsznek, hogy séta nélkül nem tudnának írni.

Néhány jógi szívesen beszél a „meditációról mozgás közben”.
Sándor, a pécsi jógi mesterem állítólag hetven éves.
Én ötvenre saccolnám.
Ő a jóga fiatalító hatásának élő példája.
Persze lehet, hogy más tényezők is számítanak.
Mindenesetre nagyon hálás vagyok azért, amit Sándor foglalkozásain tapasztaltam.
Sok résztvevő már túl van az ötvenen.
Legtöbbször nincs már szabad hely a teremben.

Az instrukciók magyarul hangzanak el, jelentésüket inkább sejtem, mint értem.
Ha megint egyszer rossz irányba fordultam, Sándor németül javít ki.
Kölnben szerezte képesítését.

Női dolgok

Hogyhogy nem hantolnak el nőket a magyar temetőkben?

A magyarázat egyszerű:
A házassággal a magyar nők rendszerint elvesztik a teljes nevüket, és a férjeikét viselik. Lefordítva így hangzik egy példa:
„Sárkány Árminné=Sárkány Ármin felesége”
A legfontosabb az első helyre kerül, a név a családi névvel kezdődik:
Sárkány Árminné
Ez a név a sírkövön egy 1956-ban elhunyt pécsi asszonyt örökít meg. De továbbra is a keresztnevén szólították.

Manapság a legtöbb magyar nő már a házasság után is megtartja a teljes leánykori nevét.

Egy másik megfigyelésre viszont nem kaptam választ:
A híres pécsieket bemutató plakátok között alig van nő.

A belvárosban eddig csak a Nemzeti Színház két színésznőjét, egy volt rektornőt, és Tass Olga tornásznőt fedeztem fel.

A plakátok jelöltjeit pécsi polgárok, vagy csoportok javasolták. Az ő neveiket szintén feltűntetik a plakátokon.

„Nem vészes – Több veszett el Mohácsnál!”

Ha valami balul sül el, a magyarok gyakran mondják:
„Nem vészes – több veszett el Mohácsnál!”

Ezzel az ország legkeményebb következményekkel járó háborús vereségére utalnak.

1525. augusztus 29-én II. Lajos kiskorú király elvesztette az törökök elleni háborút.
Ő maga menekülés közben belefulladt egy patakba.
A harc csak másfél órás volt. A csatában 18000 magyar katona vesztette életét. A török csapat 80-90000 fővel volt túlerőben.

Az 1970es években fedezték fel a tömegsírokat Mohácson. 15000 katona holttestét találták meg.
A helyszínen magyaros fafigurákkal és kopjafákkal díszített emlékhelyet alakítottak ki.

Az elveszett csatából szállóige lett.
Ha a balszerencse túl nagy, csak az akasztófahumor menti meg a helyzetet.

Így van ez Moháccsal is.
A helység Pécstől valamivel keletre, a Duna mentén fekszik.
Mohács a vereség mellett még egy farsangi szokásról is híres.

Farsang vasárnapján busók vonulnak fel az utcákon.
Félelmetes, rendszerint sötétvörös famaszkokat viselnek, nagy szarvakkal. Lábaikat fehér, szalmával töltött len nadrágokba bújtatják, csípőjükre kolompokat és csengőket kötnek.

A legenda szerint a busók ebben az öltözetben és zajjal vágtak át a Dunán, és elüldözték a török megszállókat.

Még ma is csónakokkal jönnek át a Duna-szigetről Farsang vasárnapján.
De a vasvillájukon ma már nem törökskalp csüng, hanem egy-egy farsangi fánk.

Mell nélkül a mozgó házban

Az Ormánságban hiába kerestem, a pécsi Néprajzi Múzeum udvarában azt hittem, megtaláltam.
Az ott álló házikót talpasháznak, egy mozgó háznak gondoltam.
De csak egy takarmány tárolóról volt szó.
Sajnos nem mozdítható.

Ennek ellenére a múzeum rendkívül informatív.
A mozgó házak a Dráva menti árterületről származnak, Pécstől dél-nyugatra.
A favázas házak alapozás nélkül talpgerendákon állnak.
Ha megemelkedett a vízszint, ökrök segítségével vontatták a házat biztonságos helyre.
A múzeumban hagyományos lakberendezési tárgyakon kívül kerámiák és más eszközök mellett sok népviseletet is kiállítottak.

Az eredeti népviseleteket felnőttek részére szabták.

Ma ezekbe már csak gyerekek férnek bele, magyarázza Várkonyi Andrea a Néprajzi Múzeumban. Annyira megváltoztak az arányok az évszázadok alatt.

Az esztétikai igényk is megváltoztak a testalkattal együtt.
Az akkori női körvonalak mai szemmel ormótlan tűnnek, de akkor pont ez számított szépnek.
A nőknek akkoriban kisebb mellük volt, és azt sem hangsúlyozták, hanem inkább elfedték, a csípőt ezzel ellentétben felpolcolták.
A nőknek erősnek kellett lenniük, hogy sok gyereket tudjanak szülni.

A Néprajzi Múzeum egy jelentéktelen épületben rejtőzködik a Rákóczi és Szabadság úti körforgalom környékén. A z út közepén a Zsolnay Szobor áll.


A fekete egy magyarországi német, a másik egy bosnyák népviselet.